FELHÍVÁS

PÉNZADOMÁNY GYŰJTÉSÉRE

UKRÁN HÁBORÚS MENEKÜLTEK

MEGSEGÍTÉSE CÉLJÁBÓL

Tisztelt Honfitársaink!

Filep Sándor, mint a Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás elnöke szeretném megköszönni a magánszemélyeknek, vállalkozóknak, gazdasági társaságoknak, civil szervezeteknek, egyházaknak azt a sok-sok segítséget, melyet eddig nyújtottak a háború borzalmai elől menekülő, bajbajutott emberek számára, és igyekeztek elviselhetőbbé tenni az életüket.

 

Az elmúlt napokban számos segítő megkeresést, együtt érző, aggódó telefonhívást kaptunk Önöktől az Ukrajnából érkező háborús menekültekkel kapcsolatban. A nehéz helyzetbe került emberek mindig örülnek minden segítségnek. Elmondható, hogy az ország lakossága megmozdult bajbajutott embertársaink megsegítésére.

 

A Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás, mint a Vásárosnaményi járás 26 települési önkormányzatának hivatalos szervezete, hitelesen tudja fogadni, elosztani, valamint eljuttatni minden településre az ott szükségessé vált adományokat. Fel tudja mérni és koordinálni tudja, milyen segítségre van szüksége az egyes településeken befogadott menekülteknek.

 

Minden segítséget szívesen fogadunk!

 

Annak érdekében, hogy aki a távolság miatt nem tud, vagy nagy nehézség árán tud adományt eljuttatni, lehetősége van pénzbeli adomány nyújtására is a melyet Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás számlájára teljesíthet. A felajánlott pénzadományokat az alábbi számlaszámra várjuk:

 

  1. Forint alapú támogatások:

átutalás pénzneme: HUF

Kedvezményezett megnevezése: Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás

Kedvezményezett bankszámlaszáma: 11744065-15445397-10070004

IBAN szám: HU28 11744065-15445397-10070004

közlemény rovat: „ ukrán háborús menekültek megsegítésére”

 

A felajánlott összeg felhasználása a menekültek ellátásában felelősségteljesen történik.

 

Tisztelettel:

                                                                                                                              Filep Sándor

                                                                                                                  Beregi Többcélú Kistérségi

                                                                                                              Önkormányzati Társulás Elnöke

_________________________________________________________________________________________________

 

 

 

A Vásárosnaményi Járás/térség bemutatása
Sok szeretettel köszöntöm a Beregi Többcélú Kistérségi Önkormányzati Társulás honlapján. Nagy Örömünkre szolgál, hogy felkeresett minket.
A Vásárosnaményi járás Magyarország északkeleti részén, az Észak-alföldi régióban, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található. Vásárosnamény város a beregi térség központja, a Tisza, Szamos és Kraszna folyók találkozásánál, az ukrán határtól 20 kilométerre, megyeszékhelytől, Nyíregyházától 50 kilométerre fekszik. A település közvetlen közelében 3 jelentősebb – az ukrán határ felé nyitó - közforgalmi határátkelőhely van (Lónya, Beregsurány és Barabás), amely az Európai Unió és a Schengeni Övezet határa egyben. A Vásárosnaményi járást 2 város és 26 község alkotja – alapvetően ezek a települések tekinthetők Vásárosnamény vonzáskörzetének. A kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Kormányrendelet a komplex fejlettségi mutató alapján a komplex programmal fejlesztendő 36 járás közé sorolta.
A hagyományosan meghatározó vízi turizmus mellett egyre nagyobb jelentőséggel bír a kulturális és örökségturizmus, az egészségturizmus, illetve az aktív turizmus különböző fajtái is. Az attrakciófejlesztéseknek, valamint a hatékony marketingnek köszönhetően a város, a térség ismertsége és vonzereje ismét jelentős nemcsak országos, hanem nemzetközi szinten is. Az egyre nagyobb számban érkező vendégek számára a város a térséggel közösen megfelelő számban és minőségben tudja biztosítani a szükséges szállás- és vendéglátóhelyeket, amelyek széleskörű igényeket tudnak kielégíteni – figyelembe véve a célcsoportok különböző vásárlóerejét is. Vásárosnamény és környéke rengeteg látnivalót rejt magában, lakói kedves, vendégszerető emberek.
Az együttműködés a környező településekkel kiegyensúlyozott térségi fejlődést eredményez, amelynek mozgatórugója Vásárosnamény. Nemzetközi szinten a város jelentősége egyfelől a turisztikai szolgáltatásoknak, másfelől az intenzívebbé váló határon átnyúló együttműködéseknek köszönhetően megnő. Ebben szerepet játszik az M3 autópálya, az M34 autóút és egyéb térségi jelentőségű közlekedési útvonalak közelsége, valamint a hatékony befektetés-ösztönzés és a célzott turisztikai marketing is.
Az elmúlt időszakban a Vásárosnaményi járás térségi szerepe jelentősen megerősödött. A kistérség/ járás polgármestereivel szoros és jó kapcsolatot ápoltunk, ápolunk. A kistérségi társulásban rejlő lehetőségeket – az átalakítások ellenére – egye jobban igyekszünk kihasználni.
Több nyertes, folyamatban lévő és lezárt pályázattal járultunk hozzá a térségünk, városunk fejlesztéséhez.


Tisztelettel:
Filep Sándor
Társulás Elnöke